Hogyan legyél tudatos vásárló?

tuados_vasarlo_1200x630.jpg

Kevés olyan ember van, aki ne vásárolna hetente többször is, ha mást nem is, egy kiló kenyeret, kávét vagy reggelire péksütit a legtöbben szinte minden nap vásárolunk. Akkor is becsúszik egy-egy kisebb tétel, ha a havi nagy bevásárláskor úgy tervezünk, hogy mindent megveszünk előre.

A tudatos vásárlók szerint minden kiadott pénz szavazat valami mellett. És igazuk is van, hiszen a magunk szintjén mi döntjük el, hogy támogatjuk-e a kizsákmányolást, a gyermekmunkát, a környezetszennyezést, a káros és felesleges dolgok tömeges gyártását, vagy próbáljunk a helyi, etikus vállalkozásokat segíteni. Kis tervezéssel és előre gondolkodásból bárkiből lehet tudatos vásárló, ehhez adunk most néhány tippet. 

1. Írj bevásárlólistát

Tudatosan menj vásárolni, és mindig csak azt vedd, amire szükséged van. Persze, egy-egy jó akciónak nem biztos, hogy érdemes ellenállni, de arra figyelj, hogy ne vásárolj felesleges dolgokat csak azért, mert olcsóbb. 

2.  Nézd meg a címkét

A termékek címkéjén rengeteg hasznos információ van, csak nem biztos, hogy mindenki meg is nézi, pedig érdemes. Nemcsak az összetevők miatt, hanem azért is, mert a csomagoláson lévő különböző tanúsítványok sok mindenről árulkodnak. Halaknál keresd az etikus halászat jelképeit, az MSC vagy ASC minősítést, vegyél állatkísérletmentes (cruelty free) kozmetikumokat, drogériás termékeken figyeld a klímasemlegességet és a mikroplasztik-mentességet jelölő logót, import élelmiszereken (főleg kávén, teán és csokin) pedig a méltányos kereskedelem Fair Trade jelképét.

3. Támogasd a helyit 

Keresd meg a lakókörnyezetedben lévő termelőket, kisiparosokat és szolgáltatásokat,  támogasd azzal őket, hogy náluk vásárolsz. Ha van időd, járj piacra, közvetlenül a gazdától vagy a hentestől vedd meg az élelmiszert, nagyobb boltokban pedig keresd a magyar terméket, SPAR-ban és INTERSPAR-ban például a Hungaricool nyertes vagy Régiók Kincsei élelmiszereket.

4. Figyelj a csomagolásra

Több hasonló termék esetén válaszd azt, amelyiknek a csomagolása újrahasznosítható - például papír vagy más, biológiailag lebomló vagy komposztálható anyag. Bevásárláshoz mindig vigyél magaddal kosarat vagy vászontáskát, és kerüld az egyszer használatos, nem lebomló műanyag zacskókat.

5. Vegyél kevesebbet, de jobb minőségűt

Bármiről legyen szó, az esetek többségében igaz a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve. De ez nemcsak az ételeknél igaz, ruházatnál is inkább kerüld a fast fashiont, és vegyél jó minőségű, klasszikus darabokat. Ezek jóval tovább fognak tartani. 

6. Használd, amíg lehet

Olyan világban élünk, ahol sokszor jobban megéri újat vásárolni, mint bármit is megjavíttatni. De mielőtt újat vennél, járj utána, hátha meg lehet javítani, mert vannak jó szakemberek, akik meg tudják menteni azt, amiről mi esetleg már lemondtál.



A bejegyzés trackback címe:

https://hungaricool.blog.hu/api/trackback/id/tr3118159510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása